Aki e kepen lathato, o Oma, akirol egyik elozo bizonysagtevesemben irtam. Ot gondoztam Ausztriaban Klagenfurt varosban. Neki van a Muki nevu cicaja es o volt az aki egy harom oldal terjedesu Schiller verset szavalt el kivulrol, hibatlanul.
A napokban kaptam ezt a kepet az egyik lanyatol Lydiatol egy nehany sor melleklettel amelyben tudtomra adtak, hogy sajnos a mamat hazahivta az Ur.
Azt is irtak, hogy miutan onnan eljottem, nagyon sokaig emlegette , hogy milyen jot tett neki, hogy masszirozni szoktam a labat es meggyogyult, meg hogy mennyire szerette amiket foztem neki. Egyszoval, szerettek engem.
Konnyekre fakadtam latvan a mama mosolygo arcat a fenykepen es az elismerest tukrozo szavakat amelyek szeretetet arasztottak magukbol.
Milyen nagy aldast fedeztem fel Isten reszerol ebben a levelben. En csak vegeztem a munkamat tolem telheto lelkiismerettel es ime az aldas nem maradt el.
Es meg milyen aldasok varhatnak majd ott fent az orokkevalosagban Isten jelenleteben , amit O igert, mert tudom, hogy igeretei igazak es amenek.
Semmilyen faradtsag sem idopazarlas, akkor sem ha itt lent elfelejtik, vagy eppen nem meltatnak arra, hogy megkoszonjek munkankat.